A válság a fejekben van

Mostanában rengeteg bemutató órát tartunk diákoknak, hisz az egyik legfontosabb dolog, amit ki kell deríteni, hogy az adott módszer működik-e vagy sem. Azok, akik eljönnek, mindenképpen egy magasabb tudatossági szinten vannak. Időt és energiát ölnek abba, hogy megtanuljanak angolul, és ezért láthatóan mindent megtesznek. Úgy gondolom, hogy nekik valós esélyük van arra, hogy elérjék céljaikat, mert tesznek valamit, keresgélnek, és kommunikációban vannak a környezetükkel azért, hogy valós megoldást találjanak. Félre teszik félelmeiket, és bátran fejest ugranak az ismeretlenbe. Nem csak duma számukra, hogy meg akarnak tanulni angolul, hanem tisztában vannak vele, a cél eléréséhez bizony tevékenynek, aktívnak kell lenniük, függetlenül attól, hogy mik az életkörülményeik. A legutóbbi bemutató órán például eljött egy hölgy szó szerint két szoptatás közt. A férje vette át a gyermeket, és egy közeli bevásárló központban töltötte el az időt a 9 hónapos kisfiúkkal. Volt olyan is, aki vidékről másfél órát vonatozott, hogy itt lehessen, aztán vissza.

Ehhez képest az első emeletről többszöri időpont-egyeztetés ellenére sem jönnek el hozzánk bemutató órára. Hozzá kell tennem, hogy kizárólag olyan emberekről van szó, akik egyértelműen kommunikálták, hogy az angolra szükségük van az életükben, és mindenképpen fejlődniük kellene ahhoz, hogy a dolgaik jobban menjenek. Vagyis elvileg a bemutató órán való részvétel számukra nem kényszer.

Képzeljétek el, hogy nagyon sokan vannak olyanok is, akikkel akár hatszor-hétszer is egyeztetünk időpontot, és mindannyiszor nem jönnek el, és le se mondják. Ti ezt fel tudjátok fogni? Szerintetek mi foroghat egy ilyen ember fejében? Miért nem mondja azt, hogy nem tudok eljönni? Ti hogyan kezelnétek egy ilyen helyzetet? Történt már veletek olyan, hogy valaki nem jelent meg egy megbeszélt időponton? Hogy éreztétek magatokat? Mi az, amit őszintén mondtatok volna annak az embernek? Szerintetek is nagyon rossz érzés mellőzöttnek lenni? Adtatok még esélyt ezeknek az embereknek? Megérte? Kikérte magának, vagy elnézést kért azért, hogy szó nélkül nem jelent meg?

Egy csomó kérdés felmerül. Természetesen nem állunk meg, mert tudjuk, hogy amit csinálunk, az hasznos azoknak, akik végre el akarják érni a céljaikat, és végre meg akarnak szólalni angolul.

Egyébként az arány 20%. Ennyien jönnek el a bemutató órára, miután időpontot egyeztettünk velük, küldtünk nekik emailt, sms-t, felhívtuk őket a bemutató óra napján. 100 emberből 20. A válság a fejekben van. Ugyanezen emberek azonban elvárják, hogy ne mellőzzék őket, hogy mások eljöjjenek a megbeszélt időpontokra. Elvárják, hogy amikor elküldi valahova az önéletrajzát, válaszoljanak neki, és egyébként nagy mellel oktatja a környezetét arra, hogy mik az alapvető emberi kapcsolatok és a kétirányú kommunikáció alapvető szabályai. Arrogáns. Ja, és persze meg akar tanulni angolul. Kommunikálni.

Érzitek a problémát, ami ma Magyarországon gátat szab annak, hogy sokan megtanuljanak angolul?

Amíg nem tanulunk meg normális ember módjára kommunikálni egymással magyarul, semmi esélyünk, hogy megtanuljunk normális ember módjára beszélni angolul.

Szedjük össze magunkat!!!